SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem baj, ha hisztizik, sose szégyelljük a gyerekeinket! - Imádni való képpel üzen a szülőknek a színész

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-09-30
Justin Baldoni amerikai színész osztott meg egy fotót a kislányáról, aki éppen a szupermarketben kapott dührohamot. A fotóval azt szeretné üzenni, hogy próbáljunk meg nyugodtak maradni akkor is, ha kínosan érezzük magunkat a kicsi viselkedése miatt - ugyanis nem mások véleménye alapján kell nevelni a gyerekünket.
Nem baj, ha hisztizik, sose szégyelljük a gyerekeinket! - Imádni való képpel üzen a szülőknek a színész

Nyugodtnak lenni és viselkedni, még akkor is, ha nem ez a helyzet

A tökélegtes szülő nem létezik. Ezt mindenki pontosan tudja. Ahogy azt is, hogy minden gyerek más, és mások az igényei is. Egy azonban biztos, hogy nem szerencsés, ha gyerekünk hisztijére úgy reagálunk, hogy mi is teljesen kikelünk magunkból. 

Justin Baldoni amerikai színész éppen erre akart rávilágítani. Egy fotót osztott meg arról, amikor a kislányával és az édesapjával vásárolt a szupermarketben, gyermeke pedig egyszer csak dührohamot kapott és a földön fekve sírt.
 


 

Ez a jelenet sokak számára lehet ismerős, hiszen nap mint nap megtörténik rengeteg gyerekkel. A színész azonban fontos dologra hívja fel a figyelmet: azt üzeni, maradjunk nyugodtak akkor is, ha éppen embert próbáló is a helyzet. A fotón látszik, ahogy apa és fia teljes nyugalommal nézik a toporzékoló kislányt. 

"Emily a szupermarketben csinálta ezt a képet. Két férfi, akiket feltétel nélküli szeretet fűz egymáshoz és a kislányhoz, akiért bármit megtennénk. És ha belegondolok, hogy hányszor csináltam én is ugyanezt gyerekkoromban! Apám sok mindenre megtanított azzal kapcsolatban, hogy mit jelent férfinak lenni, de szerintem ez a kép többet mond ezer szónál. Nyugodtnak lenni és viselkedni, még akkor is, ha nem ez a helyzet. Ez az egyik legfontosabb, amit megtanultam, amikor apám mellett nőttem fel. Nincsenek tökéletes szülők, de apám azt tanította nekem, hogy nem kell mások véleménye alapján nevelned a gyerekeidet."
 

Nem baj, ha hisztirohama van - sose szégyelljük a gyerekeinket!

A színész hozzátette:

"Soha nem emlékszem, hogy apám olyanokat mondott volna, hogy "Hagyd abba a sírást!" vagy "Kínos helyzetbe hozol engem." Csak most értettem meg, milyen fontos volt ez a megközelítés az érzelmi növekedésem szempontjából. 

Gyermekeink annyi külső ingerrel találkoznak, és olyan sok dolgot tanulnak, hogy egy ponton már nem tudják, hogyan kezeljék az érzéseiket. Próbálok emlékezni erre, hogy a lányom tudja, hogy rendben van, ha kifejezi, amit érez. Nem baj, ha hisztirohama van egy szupermarketben, vagy sír a repülőn. Én vagyok az apja, senki más."
 


 

Azt mondja, sose szégyelljük a gyerekeinket, egyszerűen csak legyünk kedvesebbek és türelmesebbek magunkkal szemben - és néha engedjük meg magunknak is, hogy sírjunk. 

Olvasd el ezt is: Hisztikezelés játékosan: ezzel a trükkel cseleztem ki a gyerekem akaratosságát, és bevált

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja